Harmadik Fejezet: A zsidó közösségek a holokauszt előtt
Kilencedik lecke: Az emberi sors a náci – táborrendszerben

• A náci tábor-rendszer
• A módszer kialakításának főbb állomásai
• Az 1933-1936 közötti korszak – a politikai elnyomás ideje és a német zsidóság jogfosztása
• A második korszak – 1936-38: a háborús készülődés és a német zsidók terrorizálása
• 1939-1941: Táborok a háború első éveiben
• A harmadik korszak – 1942-1945 – a háború menete megfordul: szisztematikus megsemmisítés a haláltáborokban
• A táborok fajtái
• A hierarchia
• A zsidók sorsa
• A tábor élete
• A gyilkosok naplóiból
• A tábor túlélői
• A nézőközönség – a közömbösök

Igaz-e az, hogy a náci táborokat általánosságban véve, és különösen a zsidók számára, egy „más planétának" nevezhetjük?

A náci táborrendszer

Yechiel Dinur író, Auschwitz egykori foglya, így nyitotta meg az Eichmann-perben tett vallomását:

„Én nem irodalmi művet írok, hanem Auschwitz Planéta krónikáját. Két évet töltöttem ott. Az idő ott nem az, mint ami itt, a Földgolyón. A perc minden tört része az időnek másfajta kerekén forog ott. Annak a Planétának a lakói nem viseltek nevet. Nem voltak szüleik és nem voltak gyerekeik. Nem úgy öltöztek ott, mint itt. Nem születtek ott és nem hoztak világra utódokat. Más természeti törvények szerint vették a levegőt. Nem az itteni világ törvényei szerint éltek és nem aszerint haltak meg. A nevük a számuk volt."

Sokféleképpen lehet érteni Yechiél Dinurt. Ő maga visszavonta ezt az állítását, mondván, hogy Auschwitzot az ember hozta létre, tehát Auschwitz nem másik planéta. De ez az ellentmondás, amibe Dinur önmagával keveredett a náci táborok jelenségét kutatva, csak egy példája azoknak a súlyos egzisztenciális kérdéseknek, amelyeket a történészek, gondolkodók és a túlélők vetettek föl az évek során. Például: A táborok külön világot képeztek, az emberi világon kívül? Hogyan lehet képet adni róluk? Lehetséges-e fölfogni az ott történteket? „Kétlem, hogy ha a naponta megújuló kínszenvedést, rettegést, éhezést, megaláztatást és szenvedést mind összeadjuk, végeredményül megkapjuk azt, ami a koncentrációs tábor volt. A táborok valósága, az az állapot, ami ott kialakult, az egy másfajta, addig nem ismert létező, és a probléma az, hogy minden fogalmunk, amivel le akarjuk írni, még az auschwitzi valóság létezése előttről származik" - mondja Israel Gutman professzor, történész és egykori fogoly. „Ennek ellenére - folytatja - meg kell próbálnunk, hogy azokkal a kifejezésekkel és elemekkel ragadjuk meg a koncentrációs táborok valóságát, amelyek a rendelkezésünkre állnak, normális emberi nyelven, a megszokott kifejezőeszközeinkkel". Ennek a tananyagnak ez volna a célja. Eddig abból a szempontból tárgyaltuk a náci táborok témáját, hogy milyen helyet foglaltak el a végső megoldás, az európai zsidóság totális kiirtásának programjában. Ám a koncentrációs táborok központi szerepet láttak el a Harmadik Birodalom életében már kezdettől fogva. Ezért kell megvizsgálnunk a táborokat szélesebb összefüggésükben, módszereiket és rendeltetésüket, működtetésüket és végül azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket az emberi lényeknek el kellett szenvedniük ott.

Dachau, Németország, foglyok százai állnak a sorakozón

A módszer kialakításának főbb állomásai

Nem telt bele két hónap sem, a nácik hatalomra jutását követően, és már megszületett az első KZ (koncentrációs) tábor, a bajorországi Dachauban. Ezzel be is indult a táborok gépezete, amelynek oly nagy szerepet juttattak a Harmadik Birodalomban. A táborok kiváló eszköznek bizonyultak a náci párt és az SS kezében a nemzetiszocialista ideológia és rendszer feladatainak végrehajtására. A változó körülmények azonban megkövetelték, hogy a módszerek is változzanak. Ennek következtében változott meg menet közben a táborok szerepe és arculata.

A nácik háromfajta, a Reich fennállására és jólétére veszedelmes elemet különböztettek meg: a fajidegent, a politikai ellenállót és az aszociálist. A náci uralom tehát megtette a megfelelő lépéseket, hogy ezeket az elemeket elkülönítse a lakosságtól. A faji szempontból alacsonyabb rendű elemek közé tartoztak a zsidók, a cigányok, a testi és szellemi fogyatékosok. A totalitárius rendszer megszilárdításában a politikai ellenség volt az első, akit be kellett zárni. A következő állomás, amint látni fogjuk, az volt, hogy a táborok a náci fajelmélet megvalósításának eszközeivé váltak, általuk távolították el azokat az elemeket, amelyeknek jelenléte fenyegette a felsőbbrendű, egészséges árja faj jólétét.

Pingel Falk történész a táborok történetét három korszakra osztja.

Buchenwald, Németország, foglyok nyilvános megkorbácsolása

a) Az 1933-1936 közötti korszak – a politikai elnyomás ideje és a német zsidóság jogfosztása

Dachau, Németország, 1938, politikiai foglyok csoportja

Az első KZ táborok arra szolgáltak, hogy megfélemlítsék és elriasszák a potenciális ellenállókat. Akiket ebben az időszakban tartóztattak le, a nemzetre ártalmasaknak nyilvánították, ezért szigorú bánásmódban kellett őket részesíteni, hogy ez által megváltoztassák álláspontjukat. Természetesen, csupán azokban az esetekben, amikor úgy látták, hogy az illető átnevelhető. Azokat, akik az SS meghatározásai szerint javíthatatlannak minősültek, irtózatos kínoknak vetették alá. A tábor foglyai a nép ellenségének minősültek. Tökéletesen jogfosztottá váltak, még azt sem tudhatták, mennyi időre vannak bezárva. Ebből annak kellett volna következnie, hogy 1936-ban, mikorra befejeződött az egész ország náci szellemű átatalakítása, a táborokat bezárják. Valóban akadtak a Reich vezetői között olyanok, akik azt mondták, hogy az ellenséges erők fölszámolása után be kell zárni a táborokat, mert azok csak átmeneti célokat szolgáltak a veszély idején. A táborok megszüntetését szorgalmazó véleménnyel szemben ott állt Himmler, a KZ tábor rendszer feje, de a döntő szót Hitler mondta ki, és megparancsolta a táborok további fönntartását. Ebben az időszakban, Hitler célja Németországnak a zsidóktól való „megtisztitása” („Judenrein”), azaz az országból való elűzetése volt.

b) A második korszak – 1936-38: a háborús készülődés és a német zsidók terrorizálása

Az 1936-37-es évtől a háború első néhány évéig eltelt időszakban Himmler rendeletére újabb foglyokat tartóztattak le. A táborok bűnözőkkel és aszociális elemekkel teltek meg, csavargókkal, koldusokkal, cigányokkal, homoszexuálisokkal, prostituáltakkal, akik a náci felfogás szerint mind veszélyesek voltak az árja fajra nézve. Ideológiai és gazdasági célokra is használták a táborokat, mint büntetést a nem politikai vétségekkel szemben. A Hermann Göring irányította náci négy éves gazdasági terv 1936-ban vette kezdetét és rengeteg munkaerőt követelt. Ettől az időtől kezdve a KZ táborok foglyai szolgáltatták a Reich számára a rabszolgamunkát végzők tömegeit.

Königsbach, Németország, 1938.11.10, egy lerombolt zsinagóga belseje a Kristalnacht után

Regensburg, Bajorország, Németország, 1938.11.10, zsidók deportációja Dachauba

Az 1938-as év két okból is fontos állomás volt a tábor-rendszer kifejlődésében. Az egyik ok, hogy jelentősen megnőtt a Birodalom területe, Ausztriával és a Szudéta-vidékkel. Minél inkább növekedtek a nácik által leigázott területek, annál inkább növekedett a náci rendszerrel szemben állók száma, és velük arányban súlyosbodtak az elnyomás eszközei. A másik ok, hogy 1938. november 9-vel, a Kristallnacht-pogrommal elérte tetőpontját a német fajelmélet és a zsidóüldözés. Ezen az éjszakán és a következő időkben 30 ezer zsidót szállítottak a KZ-táborokba. Ez volt az első alkalom, hogy a táborokat a zsidókérdés megoldására használták, abban a formában, ahogyan ezt akkor értelmezték: a végleges megoldás a zsidóknak a Reich területéről való elüldözése. Aki fel tudott mutatni egy más országba szóló vízumot azt elengedték.

Az 1938 novemberi pogrom nyomán összeszedett és az elfoglalt területekről deportált foglyok száma annyira megnőtt, és olyan elviselhetetlen zsúfoltságot eredményezett, hogy az már tragédiával fenyegetett. Ez volt az a körülmény, ami a háború kitörése után lökést adott a tömeges emberirtás felé. Buchenwaldban halálra éheztették a lengyel foglyokat, Mauthausenben ez a módszer a halálra dolgoztatás volt.

1939-1941: Táborok a háború első éveiben

Jelentős különbség fedezhető fel tehát a kezdeti évek táborainak jellegében és működtetésében az 1938-as és 1939-es évek táboraihoz képest. Eleinte az elhalálozások száma viszonylag nem volt olyan magas, az emberéletnek még volt valami értéke. A háború kitörése után ez óriási mértékben megváltozott. Az elhalálozások nem csak a zsúfoltság, az elrettentő egészségügyi és higéniai viszonyok, és a betegeknek, gyengéknek el nem látása eredményeképpen növekedett meg drasztikusan, hanem a céltudatosan irányított kegyetlenkedés, az emberi életnek semmibe vétele által is. Egyes csoportokat elkülönítettek, kínzásokkal, agyafúrt módokon halálukat okozva. Azok a lengyel foglyok, akik az első évben érkeztek Auschwitzba és életben maradtak, visszaemlékeztek az SS-tisztek beszédeire és utasításaira, miszerint egyes kategóriákat néhány hónapig hagynak életben, másokat csak néhány hétig.

c) A harmadik korszak – 1942-1945 – a háború menete megfordul: szisztematikus megsemmisítés a haláltáborokban

A háború menetében 1942-ben, a sztálingrádi csatával bekövetkezett fordulat a német fegyverkezési ipar teljes átszervezését követelte. Ennek következtében óriási mértékben megnőtt a foglyoknak, mint munkaerőnek háborús célokra való kihasználása. Egyre növekvő számban alkalmazták az iparban a foglyokat szakmunkára is. A kényszermunkások szállítása és felhasználásuk ekkor sem vált azonban a táborok kizárólagos feladatává. A megromlott hadi helyzet ellenére is megmaradtak a politikai és ideológiai célok. Amikor kezdetét vette a Szovjetunió elleni háború, a náci uralom nekilátott a különféle népcsoportok módszeres eltávolításának. A hadseregnek, az SS-nek és az SD-nek is feladata lett - különféle szempontok figyelembevételével - a világnézeti harc. Ilyen módon váltak a táborok bizonyos lakossági rétegeknek a gyűjtőhelyévé, ahol elkülönítésre és fizikai megsemmisítésre lettek ítélve. 1941 végétől, illetve 1942 elejétől, miután megszületett az Endlösungról szóló határozat, a táborok lettek a zsidó nép totális megsemmisítésének színterei.

Mivel az embereknek egyfelől kiirtása, másfelől dolgoztatása egymásnak ellentmondó célok voltak, Himmler szükségesnek találta tisztázni a Wehrmacht tisztjei és a gyárak képviselői számára, hogy előbbre való cél a zsidók megsemmisítése a fegyvergyártás munkaerő ellátásánál, mivelhogy a fegyvergyártás a háború menetét szolgálja, míg a zsidók kiirtása a háborúnak a célja. Arra is utasítást adott, hogy azoknak a zsidóknak is el kell tűnniük előbb-utóbb a föld színéről, a Führer kívánsága szerint, akiket egyes esetekben kiválasztanak a megsemmisítendő tömegből, hogy kihasználják őket bizonyos szakmunkák elvégzésére.

Már amikor a vereség réme fenyegette, és a háború folytatása minden gazdasági erőforrás felhasználását követelte volna, akkor sem mondott le a náci rendszer legfőbb céljának, a faji uralomnak a megvalósításáról. Még akkor is, amikor már világos volt, hogy legkiemelkedőbb háborús cél, tudni illik új területek meghódítása szinte lehetetlenné vált, a nemzeti szocialista uralom hű maradt ideológiai céljaihoz. Az SS kitartott eme két célja mellett, amelyeket a táboraik szolgáltak, szinte az utolsó pillanatig. Csak amikor már megkezdődött a táborok felszámolása, akkor maradt abba a zsidók elgázosítása.

Auschwitz, Lengyelország, 1943, a gyerek Anatoli Vanukevitch fogolyruhában

A táborok fajtái

Három fajta tábort szoktak megkülönböztetni a náci tábor-rendszerben: kényszermunka-tábor, koncentrációs vagy KZ-tábor és megsemmisítő vagy haláltábor. Létezett még egy fajta, az átmenő tábor, ezekben gyűjtötték össze a nyugat-európai zsidókat, mielőtt Keletre deportálták, majd ott legyilkolták őket. Nem kívánunk itt mélyebben belemenni a táborok osztályozásába. Az egész leigázott Európát betelepítették velük és a náci hatóságok egész sor nevet és meghatározást találtak ki megjelölésükre, de úgy, hogy ezek az elnevezések ne árulják el a táborok valódi természetét. A legszembeötlőbb példa erre, hogy a németek nem használtak semmi hivatalos elnevezést a haláltáborok megjelölésére, mégpedig azért, mert az volt a szándékuk, hogy létezésüket leplezzék. Ez a zűrzavar, ami uralkodott a táborok elnevezése és valódi mibenléte között, a náci rendszer különböző korszakaiban bekövetkezett változások miatt egyre csak növekedett. Ezért olyan nehéz besorolni őket. Olyan véleményt is hallani, hogy lehetetlen osztályozni a táborokat, hiszen minden tábor rengeteg áldozatot fogadott be, minden tábor eszközként szolgált a náci rendszer kezében időnként változó céljai elérésére, mint a politikai üldözés, gazdasági szükségletek kielégítése, orvosi kísérletek végrehajtása, etnikai csoportoknak ideológiai alapú kiirtása, mindezeket együtt szolgálta minden egyes náci tábor.

Az alábbiakban a táborokba bezárt emberek mindennapi „életébe” tekintünk be.

A hierarchia

A nácik a táborokban a különféle etnikai csoportoknak más és más sorsot szántak fajelméletüknek megfelelően. Az SS szabta meg a táborokban követendő módszereket, a táborrendet és a büntetések formáit. Azonban a közvetlen irányítás, rendfenntartás és ügyintézés maguknak az erre kinevezett foglyoknak a kezében volt. Az erre kinevezett fogoly, a felügyelő fegyelmezte és büntette a társait, időnként ő maga határozott a büntetés szükségességéről, és a munkafelügyelő szerepét is betöltötte. Ez a hierarchikus felépítés tette lehetővé, hogy egy maroknyi SS több ezer fogoly felett uralkodhasson. Rudolf Höss így magyarázta ezt:

„A felügyelői poszt nagy csábereje a vele együtt járó előnyökben rejlett. A felügyelők jóllakhattak, ami a legnagyobb jutalom az örökös éhezés közepette. A nagyobb táborokban a felügyelők szeszes italt is tudtak szerezni, tiszta és méretüknek megfelelő ruhát, saját kis magán sarkot. Auschwitz-Birkenauban, a zsidókat gyilkoló gépezet jóvoltából hatalmas vagyon gyűlt össze. A vagyonnak egy része a felügyelők kezére jutott, és állítólag egyesek olyan magas pozícióba jutottak, olyan bőségben és luxusban éltek, amilyenről a szabad világban életükben nem is álmodhattak volna.”

Auschwitz, Lengyelország, a 4524-es számú fogoly

A rabokat Auschwitzban származásuk és fajuk szerint sorolták osztályokba. A kivételezett rabok a német árják voltak. Utánuk következtek a nyugat-európaiak, azután a lengyelek és az oroszok - a ranglétra legalján pedig - a cigányok és a zsidók. A főbb posztokra - azok közül, amelyeket a rabok töltöttek be - csak a német árják kerülhettek. Egyedül nekik nem tetováltak a karjukra számot, és csak őket nem kopaszították le.

A zsidók sorsa

Belzec, Lengyelország, 1942, a Sonderkommando tagjai

Bergen-Belsen, Németország, Josef Kramer, a tabor hírhedt parancsnoka

Auschwitz-Birkenau, Lengyelország, munkaképtelennek ítélt nők és gyerekek úton a 4.számú gázkamrába

Auschwitz, Lengyelország, 1941, a fűtési rendszer építése a 1. számú tábor mellet

Auschwitz-Birkenau, Lengyelország, nők és gyerekek a peronon a Bilky-i gettóból

Tekintsük át előbb a táborok különböző fajtáit. A zsidók voltak az egyetlen olyan csoport, akiket a nácik teljes kiirtásra ítéltek. Döntő többségüket tehát azért deportálták a táborokba, hogy ott mindjárt meg is gyilkolják őket. Ezért a chelmnói és a Reinhard-tervbeli táborokban, azaz Treblinkában, Sobiborban és Belzecben, szinte nem is beszélhetünk életről, hiszen ezeket a táborokat kizárólag a zsidók legyilkolására hozták létre. A zsidók sorsáról csak a KZ és munkatáborokkal kapcsolatban lehet beszélni, mint amilyen Mauthausen vagy Dachau volt, vagy Auschwitz-cal és Majdanekkel kapcsolatban, mert azok ugyan megsemmisítő táborok voltak, de egyben, mint KZ és munkatáborok is működtek. Ezekben a táborokban is minden transzportnak a 80 százalékát azonnal a halálba küldték. A maradék ment dolgozni, de ezeknek a többsége sem élt sokáig, vagy a tábori körülmények miatt, vagy nem sokkal később őket is elnyelte a gázkamra. Ezért, amikor a zsidóknak a táborbeli megpróbáltatásairól beszélünk, az mindössze a zsidóknak a töredékét érinti.

A Reinhard-terv táboraiba csak zsidókat deportáltak, de a többi táborokba zsidókat és nem zsidókat is bezártak. Ennek ellenére, a zsidók megpróbáltatásai nem voltak hasonlíthatók a többiekéhez. A zsidók nem levelezhettek, a többiek igen. Nem kaphattak élelmiszercsomagot, mint a más nemzetiségű foglyok, noha az jelentősen enyhítette az éhezés okozta szenvedést.

A visszaemlékezések és az elemzések naivnak tűnnek, amikor azt képzelik, hogy a foglyok lelkére nehezedő szenvedések közül az volt a legrosszabb, hogy nem tudták, mikor fognak kiszabadulni és nem tudták, mi vár rájuk. A zsidók számára az volt a legszörnyűbb, hogy tudták, szeretteik már nincsenek az élők sorában, és az ő életük sem egyéb, mint egy kis haladék, ami mindössze arra szolgál, hogy kipréseljenek belőlük minden csepp erőt, mielőtt végeznek velük.

Sok táborban nem tölthettek be a zsidók semmiféle funkciót. Más táborokban megengedték, hogy a legalacsonyabb rangig, a barakk felügyelőségig emelkedjenek, ezek voltak a kápók, vagy munkacsapat-vezetőségig, ahol csak zsidók dolgoztak. A posztokat birtokoló zsidó helyzete bizonytalanabb, mint társaié, szüntelenül bizonyítania kellett rátermettségét szorgalmával és elviselhetetlen kegyetlenségével, hogy továbbra is biztosíthassa magának elért pozícióját.

Auschwitz-Birkenau, Lengyelország, 1942.05.01., Mania Wagman képe

Hogy érzékeltethessük a zsidó fogoly helyzetét, az auschwitzi tábort választottuk ki példának, mert ez volt a legnagyobb KZ-tábor, és onnan maradt meg a legtöbb dokumentum.

Auschwitz-Birkenau, Lengyelország, munkaképesnek ítélt nők, a táborba való felvétel után

A fogoly megérkezése
A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a táborba való megérkezésükkor a foglyok az egész létüket megrázkódtató krízisen mentek át. A legtöbbjük olyan traumát élt át, amit soha többé nem hevert ki. Viktor Frankl, bécsi pszichológus feleségével és gyermekeivel érkezett Auschwitzba. Őt magát dolgozni küldték, családjából nem maradt életben senki. A táborban való tartózkodásáról „Az ember az értelmet keresi" című könyvében számol be. Íme az első percek leírása:

Primo Levi az üldöző szempontjából is kielemzi a táborba érkező fogadtatását:

Buchenwald, Németország, foglyok a priccseken, a felszabaduláskor

A tábor élete

Buchenwald, Németország, foglyok csoportja tér vissza a táborba a kényszermunka után

A táborokban tavasztól őszig reggel négykor, télen ötkor volt az ébresztő. A reggeli szemle (Appel) után, hat órakor kivonultak a munkásbrigádok. Délben félórás ebédszünetet tartottak, majd késő délutánig folytatták a munkát. A munka sok esetben a táboron kívüli helyen folyt, de voltak olyan munkásosztagok, amelyek a tábor területén dolgoztak. A napi robotot az esti Appel követte, ami néha több órán át elhúzódott. Ennek oka szökés, rendkívüli esemény, vagy az SS által elrendelt nyilvános kivégzés lehetett. Ezután osztottak vacsorát, latrinára vagy fürdőbe mentek, vagy büntetésből kirótt munkájukat végezték a foglyok. Zuhanyozásra négy-hat hetenként került sor. Kilenckor volt takarodó, de csak akkor, ha a barakkfelelős mindent rendben talált.

Annak a táborlakónak, aki a tábor törvényeit megtartotta, beérte azzal az élelemmel, amit kapott, az előírások szerint dolgozott, az életben maradási esélyei a nullával voltak egyenlők. Ha pedig ez a tábor valósága, hogyan lehetett egyáltalán túlélni?

Majdanek, Lengyelország, SS tábori őrök Zyklon-B kannákkal

A gyilkosok naplóiból

Rudolf Höss(1900-1947) 1942-ben csatlakozott a németországi nemzetiszocialista párthoz. 1934-ben Himmler ajánlata alapján előléptették az SS soraiban, miáltal többek között Dachau-ban szolgált különböző beosztásokban. 1941-től Auschwitz megalapítója majd parancsnoka volt. 1944 júniusában ő készítette elő Auschwitzot a magyar zsidóság kiirtására melynek keretében több mint 430 ezer zsidót irtottak ki. A háború utáni nürnbergi perek folyamán halálra ítélték, és 1947 április 16-án Auschwitzban akasztották fel, ahol a háború idején családjával együtt élt a táborban.

A tábor túlélői

Aki túl akarta élni, annak gondoskodnia kellett élelmiszer pótlékról és valami kevésbé gyilkos természetű munkához kellett jutnia. Hogyan lehetett ezt elérni? Primo Levi hosszasabban tárgyalja ezt a kérdést:

Levi szavai csak az egyik lehetséges útját írják le az életben maradásnak. Vele szemben a túlélők tanúvallomásai arra tanítanak, hogy sok másút is létezett, és egymás kölcsönös támogatása segítette a táborlakókat a túlélésben.

Egymás támogatását jelentette:

Dov Freiberg azon kevés számú foglyok közé tartozik, akik megjárták Sobibort:

Nem sok zsidó élte túl a náci táborokat. Minden egyes túlélőnek megvan a maga története. Ám visszanézve a mai napig sem találunk egy olyan biztos utat sem, egy olyan biztos magatartásformát vagy ötletet, ami garancia lett volna az életben maradásra. Szerezhetett valaki elegendő élelmet, könnyű munkát, ha éjszaka ellopták a sapkáját, halál fia volt, mert a reggeli Appelen sapka nélkül való megjelenésért halálbüntetés járt. A legtöbben elsősorban a szerencsének tulajdonítják életben maradásukat.

A nézőközönség – a közömbösök

Nem kaphatunk teljes képet a holokausztról, ha nem érintjük a hátteret, az összefüggéseket. Igaz, hogy sokak úgy látják, a táborok világa egy más világ, „másik planéta", a valóság mégis az, hogy a náci táborok emberek lakta területeken működtek, és ezek az emberek tanúi voltak a történteknek. A környezetet, a lakosságot nagyjából három csoportba lehet sorolni: kollaboránsok, közömbösek és életmentők. Ebben a tananyagban nem térhetünk ki ezeknek a csoportoknak a részletes tárgyalásába. Csak egy szemtanú vallomását idézzük, egy parasztét, akinek a földje a treblinkai haláltáborral volt határos, és Claude Lanzmann szólaltatta meg, a Soah című filmjében: